Amikor a vendégek megérkeznek a helyszínre, az egyik első dolog, ami felkelti a figyelmüket, a DJ-pult. Az elsők között voltam itthon, akik paravánt használtak, ami a mai napig sok dicséretet kap. Sőt, egyes vendégek számára még mindig újdonságként hat ez az elegáns megoldás.
Az esztétikus megjelenés mellett nagy hangsúlyt fektetek a technikai háttérre is, melynek részleteit lentebb találjátok. Röviden összefoglalva: a hangtechnikámra soha nem érkezett panasz a hangerő hiánya miatt, ugyanakkor sok pozitív visszajelzést kaptam a tiszta hangzásért, ami még élvezetesebbé tette az eseményt. Azokon a helyszíneken is, ahol hangerőkorlátozást kell betartani, sikerült megoldani a technikai kihívásokat anélkül, hogy ez rányomta volna a bélyegét az estére.
A fénytechnika az este folyamán teljes mértékben szabályozható, mind a színek, mind a fényerő tekintetében. Több tapasztalt fotós és videós kolléga is megjegyezte, hogy öröm olyan felvételeket készíteni, ahol nincs szükség saját vaku használatára. Ez különösen fontos, hiszen ha egy szolgáltató gyengébb fénytechnikát alkalmaz, könnyen előfordulhat, hogy az egész terem világítását fel kell kapcsolni, ami az esemény hangulatát jelentősen befolyásolhatja.
A buli egyik elengedhetetlen kelléke a fénytechnika, hogy úgy érezd magadd mint egy igazi buliban.
A teljes fénytechnika ipadről van vezérelve, legyen szó a fehérfényes nyitótáncról, vagy a buli alatti különleges fényefektekről, nincsen számunkra kadály
Nagyobb rendezvényterem és nagyobb létszám esetén két fényállvánnyal érkezünk, egy fényállvány tartalma:
Az igényes megjelenés mellett a legjobb hangzásra is törekszem.
Hangfalak a tökéletes hangzásért:
Nincs is kellemetlenebb érzés mikor a legnagyobb buli alatt újra kell indítani a Dj pultot, szinte mindenkivel megesett már, hogy a technika egyszerűen befagyott, függetlenül attól, hogy TOP kategóriás eszközökről van szó. Amellett, hogy velem is esett már meg hasonló dolog, amit szerencsére könnyen orvosoltam, vettem már részt olyan bulin, ahol emiatt több mint 10 percre szüneteltetni kellett a bulit.
Ennek érdekében minden esetben 2 dj pulttal érkezünk:
Pioneer DDJ-1000 + Macbook
Pioneer DDJ-400 + Macbook
Dobjátok fel nyitótáncotokat a speciális INVOLIGHT USF2000 ködgépünk segítségével.
A gép egy új, ultrahangos technológián alapul, aminek köszönhetően nem kell szárazjeget alkalmazni, egy este alatt több eseményhez is használható, például torta alatt, vagy amikor szeretnétek. 5-10 perc alatt használtara kész állapotba hozható.
Ami még mellette szól, hogy az utolsó pillanatban is igénybe vehetitek, mivel nem kell hozzá szárazjeget rendelni, amit korán meg kell rendelni.
Emeld új színtre az esküvői dekort, vagy az esti táncteret a vezetéknélküli, akksis surlófények segítségével, ami a rendezvény helyszínén bárhol elhelyezhető, és bármilyen szín kikeverhető. Ez az eszköz pont oszlop és falvilágításra lett tervezve, a tánctér környékén is tökéletesen használható, kellemes háttérfényt biztosítva.
Ha igazán egyedi nyitótáncot szeretnétek, dobjátok fel akár a ködgépet a szikragépekkel, hogy olyan felvételek születhessen, amiről csak álmodtatok.
-nem minden helyszín engedélyezi a használatát, mindenlképp egyeztessetek a helyzínnel is bérlés előtt!
Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek.